Bombázott objektumok
A kitelepítés
A különleges műszaki zászlóaljak
A rendőrség szerepe a légoltalomban
Gondoskodás a bombázások károsultjairól
Kórházak légoltalma
Légi riasztási jelzések
Légoltalmi Jelvény
Légoltalom Magyarországon 1944 közepén
Légvédelmi riadó alatti magatartás
Mentés a romok alól
Óvóhelyek építése, típusai
Romeltakarítás
Zimándi Pius István 1944
Bevetések és bombázási célok
Az amerikai és brit bombákról
Az angolszász bombák adatai
A rombolóbombák
Budapest bombázása során alkalmazott amerikai rombolóbombák
Budapest bombázása során alkalmazott brit rombolóbombák
A repeszbombák
A gyújtóbombák
A világító- célmegjelölő bombák
A bombavetés módszerei és a bombázások menete
A felderített és bombázott budapesti és főváros közeli objektumok
A főváros elleni támadások lényege elsősorban három céltípus pusztításában foglalható össze:
- Vasúti csomópontok, pályaudvarok és a vasúti közlekedés egyéb létesítményei, a budapesti vasúti hidakkal.
- A Budapest közvetlen közelében lévő repülőterek, amelyet a német és magyar légvédelem és a repülőerők használtak.
- A hadiipar, kiemelten a repülőgépgyártás bázisai.
Vasúti objektumok
.jpg)
A vasúti csomópontok, pályaudvarok bombázása elsősorban azért volt rendkívül fontos feladat, mert vasút volt a haderő ütőere, a katonák, harcjárművek, fegyverek és általában az utánpótlás szállításának. Ugyanakkor kiemelt szerepe volt – a dunai szállítás mellett - a Románia felől érkező kőolaj szállításában.
A nagyobb vasúti objektumok megrongálása minden esetben azzal járhatott, hogy ideiglenesen, esetleg hosszabb időre is meggátolja, vagy legalább is megnehezítse a német és magyar haderő érdekében való szállításokat.
A vasúti objektumok bombázása a nagy kiterjedésük, az oltalmukra kirendelt és tüzelőállásban lévő légvédelmi lövegek tüze, az éjszakai bombázás sajátosságai miatt több alkalommal más vasúti objektumokat is ért, holott nem voltak primer célok. Ilyen volt a Nyugati pályaudvar, a Keleti pályaudvar is.
A vasúti objektumok fontosságát igazolja, hogy a ledobott bomba mennyiség több mint felét ide csoportosíthatjuk. Ugyanakkor az intenzív támadások – bár súlyos károkat okoztak – nem érték el a stratégiai célt, a vasúti csomópontok- és hidak végleges kiiktatását.
Potenciális célként azonosított és támadott vasúti objektumok 1944.
A Földközi-tengeri Szövetséges Légierő hírszerzése (MARFA-2) által azonosított magyarországi célpontok listája az általuk alkalmazott elnevezéseket használva
A vasúti pályaudvarok elleni bombatámadások egész biztosan nem érték el a kitűzött céljukat, annak ellenére, hogy hatalmas rombolást végeztek.
Bár az amerikai bombázótisztek tisztába voltak vele, hogy az első hullámoknak pályaudvar ki- és belépő vágányoknál épített váltó központokat kell célozni, ez ritkán sikerült. A további hullámoknak elvileg az - előttük ledobott bombák által megrongált gerincvágányok használhatatlansága miatt - ott rekedt gördülőállományt kellett elpusztítania. A károkozás mértéke azonban sohasem érte el azt a rombolási határt, hogy a magyar vasútépítő századok, illetve a MÁV javító szolgálatai legfeljebb 1-3 napon belül nem tudták volna kijavítani.
A javítás idejére kerülő útvonalon szervezték meg a szerelvények célba juttatását. Az első bombázás tapasztalatai után pedig már a légiriadó hírére a vagonokat kihúzták az állomásról. Így jóval kevesebb volt a személyi és anyagi veszteség.
Az olajipari létesítmények elleni támadások Nagy-Budapesten
.jpg)
Az olajipar budapesti bázisai a német és magyar haderő üzemanyag ellátásában kiemelt szerepet játszottak. Így az olajfinomítók, az üzemanyagraktárak- és tároló bázisok potenciális célként merültek föl a magyarországi tervezett légicsapások során.
A romániai kőolaj mezőket már 1943-ban is támadták az angolszász bombázók, így nem volt meglepő, hogy hamarosan a magyarországi olajipari létesítmények – amelyeknek a 1943-ban évi kapacitása 806 000 tonna finomított kőolaj volt - is felkerültek a bombázandó célok listájára.
A magyarországi lehetséges célok légi fotózása már 1943 szeptemberében elkezdődött. Több alkalommal fotózták a vecsési (ferihegyi) repülőteret a Ferencvárosi pályaudvart és a kiemelt olajipari létesítmények pusztítandó objektumait.
Nem volt bonyolult feladatuk, hiszen a nagy olajipari cégek hatalmas tárolóbázisai szinte egy fürtben lógtak a csepeli Szabadikötő un. Petróleum kikötőjének partján. Amikor ezek kiépültek nem gondoltak arra, hogy lehetőleg széttelepítsék a stratégiai olajipari létesítményeket, sőt a gazdaságossági szempontokat előtérbe helyezve minél közelebb helyezték a vízi és a vasúti szállítási vonalakhoz kikötőhöz, pályaudvarokhoz. Persze nem csak az olajiparra volt jellemző ez a fajta, a légi támadásokkal szembeni elővigyázatlanság. Az ország gazdasága és a haderő számára nélkülözhetetlen üzemek kaptak úgy komoly bombatalálatokat, hogy nem is azokat akarták bombázni, de a bombázás „szórásának” irányában voltak, vagy a bombavetés pontatlansága okozta a vesztüket. Sajnos a sűrűn lakott fővárosi kerületek és a perem övezetek is sokat szenvedtek az oda becsapódó, közeli ipartelepekre szánt bombák miatt.
Már az első, 1944. április 3-i AAF által végrehajtott légitámadás is igazolta az ipartelepítési gondokat. A Ferencvárosi pályaudvart támadó bombázókötelék egymást követő hullámai a gomolygó füsttől nem látták pontosan a célterületet, ezért nem pontosan a kijelölt cél felett oldották ki bombaterhüket A pályaudvar közelében lévő Magyar Petróleumipar Rt. Kén utcai, a Fantó Egyesült Magyar Ásványolajművek Rt. Soroksári úti kőolaj-finomítóit, valamint a Magyar-Amerikai olajipari Rt. (MAORT) raktártelepét súlyos bombatalálatok érték. Még aznap éjjel a brit bombázók hasonló pontatlanságokat produkáltak, amelyben nagy szerepe volt a magyar légvédelemnek a tekintetben, hogy hatékony tüzet vezetett a csepeli Weisz Manfréd Acél- és Fémművek Rt. gyártelepét támadó bombázókra. Ismét csak a viszonylag közeli Fanto kapott találatokat.
A nyár folyamán támadták és teljesen megsemmisítették a Fantó Rt. Soroksári úti telepét, a Magyar Petróleumipari Rt- vel együtt. A többi fővárosi és csepeli finomító a Shell, Standard Oil, Steaua noha súlyos károkat szenvedtek, 1944. kora őszére a szakemberek heroikus munkájának köszönhetően – ha időnként 50%-os kapacitással is - újra termeltek.
A repülőterek
.jpg)
A főváros környéki repülőterek az szövetséges légierő bombázási céllistáján is külön figyelmet kaptak.
A polgári célokra épült vecsési (ferihegyi) repülőteret már 1943 őszétől jórészt a magyar királyi Honvéd Légierő használta, sőt 1944 tavaszától már német repülő alakulatok is állomásoztak rajta. Az ovális formájú 2285 x 1555 méteres repülőtér füves kifutóval rendelkezett. A már megépített nagy hangárok mellett akkoriban készültek az újak, illetve a kiszolgáló létesítmények. Az első hatalmas légitámadás során a repeszbombák még a földön darabokra szedtek több mint 20 ott állomásozó repülőgépet.
Az objektumot ért három nagy és egy jóval kisebb légicsapás gyakorlatilag felszántotta a repülőteret használhatatlanná tette a mellette épült hangárokat és épületeket. Megsemmisült az ott működő Magyar Repülőkísérleti Intézet és Műhely is.
A Dunai Repülőgépgyár Rt mellé kiépült Horthy-ligeti (tököli) repülőtér különösen fontos volt. A gyárban német-magyar együttműködésben készültek a Messerschmitt Me-210 rombolók, amelyek teszteléséhez is elengedhetetlenül szükséges volt a jó minőségű le- és felszállóhely. Ugyanakkor a repülőtéren nem állomásoztak magyar és német repülő alegységek.
A kiváló minőségű 1550 méteres beton kifutót és a hozzá tartozó épületeket három repesz és romboló bombákkal végrehajtott, nagy erejű támadás érte. A kifutópálya átmenetileg használhatatlanná vált, az épületek a közelében álló repülőgépgyár csarnokaival együtt súlyosan sérült.
A főváros közvetlen közelében, illetve a város területén lévő két jó minőségű füves leszálló pályával rendelkező repülőtér is szerepelt a bombázási célok listáján. A Budaörsi repülőteret július 27-én érte bombatámadás, amely az ott állomásozó gépekben tett komoly károkat.
A Mátyásföldi repülőteret nem érte bombatámadás.
A repülőgépgyártás és a hadiipar budapesti bázisai
A magyar hadiipar a második világháború időszakában az ország gazdasági teljesítő képességéhez mérten jelentős bázisokat épített ki, amelyek részben biztosították a magyar haderő háborús szükségleteit. Magyarország azon kevesek közé tartozott ebben az időszakban, amely önálló repülőgép- és páncéljármű gyártással is rendelkezett.
Amikor a szövetséges légierő Földközi-tengeri parancsnoksága összeállította a magyarországi pusztítandó objektumokat több hadiipari komplexumot is célként azonosított. Többnyire azokat a gyárakat jelölték meg potenciális célként, amelyek teljesítménye a leginkább befolyásolta a magyar és a német haderő haditechnikai ellátását. A repülőgépgyártás az első helyen szerepelt a rombolásra ítél célok között.
Az alábbi azonosított célok, célcsoportok pusztításához a parancsnokság szerint kétség sem fért:
A repülőgépgyártásban érdekelt budapesti- és környéki vállalatok
A Weisz Manfréd Acél- és Fémművek Rt. (WM) – Csepel – több bombatámadás érte
A WM legnagyobb magyarországi hadiipari konszern volt a háború alatt. Tüzérségi lőszergyárának lövedék gyártási kapacitása 1943-ban elérte a napi 8 ezer darabot, de a gyalogsági tölténygyára is a legnagyobb volt az országban.
A WM a harckocsik gyártásában is jelentősnek számított. A 1939M Csaba páncélgépkocsikból 93 darabot gyártott és adott át a haderő számára, de itt készült az 70 darab 1940M Turán közepes harckocsi is, amelyek továbbfejlesztett változatai az 1941M Turán nehéz harckocsik is itt voltak gyártás alatt a bombázások megkezdésekor. A harckocsikkal egy időben ugyancsak itt készült a gyári tervezésű 1940/43M 10,5 cm-es löveggel felszerelt „Zrínyi II” rohamtarack is. A rohamlöveget 1944 tavaszán már sorozatban gyártották és a 7,5 cm-es ágyúval megépített „Zrínyi I” rohamlöveg is a prototípusig jutott, amikor a bombázások megsemmisítették.
A csepeli harckocsigyártás csúcspontjaként megkezdték egy, a kor színvonalán álló nehéz harckocsi prototípusának kialakítását. Az 1944M „Tas” páncéljármű azonban már nem készülhetett el. A gyártelepet ért július 2-ai és 27-ei légicsapások gyakorlatilag lehetetlenné tették a további csepeli páncéljármű gyártást.
A WM a repülőgép motorok gyártásában is első volt az országban. A WM motorgyára állította elő - az olaszoktól vásárolt Re-2000 „Falco” vadászgép licence alapján a MÁVAG-ban gyártott „Héja” repülőgépek lelkét - a WM-14B motorokat és a légcsavarokat. A német-magyar repülőgép-gyártási egyezmény alapján pedig a Messerschmitt Bf-109 (Me-109) vadász- és a Messerschmitt-210 (Me-210) gyorsbombázó, romboló repülőgépek Daimler-Benz DB-650 motorjai is Csepelen készültek.
A nagy kapacitású motorgyár (1942-44 között közel 1000 német eredetű repülőgép motort állított elő) a repülőgépgyártás komoly tényezője volt, amely egyben stratégiai céllá is emelte az üzemet. Nem véletlen, hogy több bombatámadást is át kellett élnie.
A WM motorgyára már az 1944. április 14-i bombatámadás után megkezdte a bombabiztos 27 000 m2 alapterületű budatétényi és a kőbányai pincerendszerbe való átköltözést, amely több hónapig tartott. A kijelölt barlangokat viszonylag sikerült gépekkel felszerelni, de a munkások elhelyezése, utaztatása, és étkeztetése sehogy sem volt megoldva.
Dunai Repülőgépgyár Rt – Horthy-liget
Az 1941-ben Horthy-ligeten (a mai Szigetszentmiklóson) alapított szintén a WM konszern érdekeltségében lévő üzemet kifejezetten a Me-210 romboló repülőgépek gyártásához építették. A német magyar repülőgép-gyártási program keretében a Dunai Repülőgépgyárban, annak szovjet megszállásáig hozzávetőleg 270 db Me-210 gyorsbombázót állítottak elő. A jelentős teljesítménnyel rendelkező gyár messze meghaladta a szövetséges bombázásokat tervező MARFA-2 ingerküszöbét, így prioritást kapott a bombázások során.
A gyárat és annak repülőterét több drámai erejű bombatámadás is érte. Már az első, 1944. április 3-i kezdődő bombatámadás után gyakorlatilag lehetetlenné vált a folyamatos repülőgépgyártást. A bombázások során komolyan sérültek a félkész repülőgépek, az üzemcsarnokok, amelyeket ezután a háború végéig nem sikerült helyreállítani, ezért megkezdték a repülőgépek gyártásának áthelyezését Kőbányára a mélyen a sziklába vájt pince rendszerekbe.
A Dunai Repülőgépgyár Július 27-én és 30-án a az addigi legsúlyosabb bombatámadásokat élte át. A jelentések szerint a repülőtér összesen 360 bombatalálatot kapott, amelyek közül a legtöbb nagy hatóerejű 500 fontos rombolóbomba volt. Bár a bombatámadás hosszú időre lehetetlenné tette a Horthy-ligeti repülőtér leszálló pályájának használatát, ennek ellenére óriási erőfeszítéseket tettek a repülőtér üzemkésszé tételére.
A rendkívül súlyos bombatámadás során nemcsak a repülőgép-gyártó csarnokokat, hanem a WM csepeli lőszergyárát is találatok érték. Az 1944. augusztus 9-én zajlott bombatámadás a repülőtér melletti szerelőcsarnokokban is újra nagymérvű pusztítást okozott, de ekkorra már a gyár jelentős részét áttelepítették a kőbányai pincerendszerbe, ahol biztonságos körülmények között, július és augusztus hónapban 29 db repülőgép készült el.
Pestszentlőrinci Ipartelepek Rt. (PIRT) – Pestszentlőrinc, közel a vecsési repülőtérhez
A PIRT a világháború egyik legsikeresebb szállító-repülőgépének a Junkers Ju-52 típus szerelésére kötött megállapodást a német gyárral. A gyártás 1944-ben éppen hogy megkezdődött az erre a célra épült (jórészt ma is látható) üzemcsarnokban, júniusig a németeknek öt, a magyar légierőnek egy gépet adtak át, további 30 gép magas készültségi állapotban volt. A július 2-i vecsési repülőteret ért bombatámadás során érték az üzemcsarnokot bombatalálatok, melynek során egy Ju-52 javítható károkat szenvedett. Megkezdődött géppark áttelepítése a kőbányai pincékbe. A gyár vélhetően még legkevesebb 10 gépet adott át az év őszéig.
Közvetlen tervezett támadás az üzemcsarnokok ellen nem volt. Vélhetően a szállító gépek szerelése és annak volumene nem volt egyenértékű a harci repülőkkel, így elkerülte a súlyosabb pusztítást.
M. Kir. Vas- Acél- és Gépgyár Rt. (MÁVAG)- Budapest
A MÁVAG a magyar légierő számára a „Héja” típusú vadászgépeket állított elő, amelynek az utolsó sorozatai még 1944 közepén is gyártásban voltak. Addig kb. 175–176 vadászgépet szereltek és adtak át a légierő számára. A MÁVAG gyár a Héja vadászgépek gyártásával párhuzamosan Arado-96B kiképző repülőgépek valamint Hirth 504 A2 motor szerelését is végezte Bücker, illetve Levente II. magyar iskola gépekbe. A gyárkomplexum közvetlen bombatámadást nem kapott, annak ellenére, hogy az a tervek között szerepelt.
A cég a harckocsigyártásban is jelentős szerepet vállalt, de 1944-re már kifutatta a termelést. A 1938M Toldi, az 1940M Turán könnyű harckocsik és az 1940M Nimród páncélvadász és légvédelmi gépágyúk leszállítása után már nem kapott részt a korszerűbb páncéljárművek gyártásából.
A gyár közvetlen célként végül is nem kapott kiemelt minősítést, ugyanakkor a Józsefvárosi pályaudvar 1944. június 27-ei támadásánál 40 darab 250 és 300 fontos rombolóbomba találat érte az üzemet.
Neuschloss – Lichtig Repülőgépgyár és Faipari Rt – Albertfalva
Meglehetősen érthetetlen, hogy az 1930-as évektől kizárólag bútorok gyártásával foglalkozó gyár miért került fel a bombázandó objektumok listájára. A cég elődje az albertfalvai UFAG (Ungarische Flugzeugfabrik Aktiengesellschaft) valóban az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb repülőgépgyára volt, de a faszerkezetű gépek megszűnésével beszüntette hadiipari tevékenységét. Erre a bombázásokat tervező tisztek menet közben sem jöttek rá, mert a június 30-i rendezetlen és kaotikus bombázásoknál támadás érte a meglehetősen sikeres, jobbára hajlított bútorairól híres gyárat.
A felderítési adatok szerint kiemelten rombolandó hadiipari célok
.jpg)
Ganz és Társa Villamossági Gép- Waggon- és Hajógyár – Buda, Lövőház utcai gyára
Egyike volt annak a négy magyarországi üzemnek, amely képes volt harckocsik gyártására. A gyártelepen ahol korábban 1938M Toldi, az 1940M Turán könnyű harckocsik készültek 1944-ben futott ki a termelés az 1941M Turán nehéz harckocsik szerelésével, de vélhetően itt próbálták befejezni a Csepelről kibombázott és átszállított néhány Zrínyi II rohamlöveg összeállítását is.
A gyár támadást nem kapott, annak ellenére, hogy a bombázásra kijelölt objektumok között szerepelt.
Magyar Siemens-Schuckert Elektronikai Művek Rt.
A Magyar Siemens Művek Rt nevet viselte már a lista összeállításakor is. A gyár kiváló minőségű elektrotechnikai cikkeket, rádióállomásokat állított elő. Jelentős hadi beszállító volt, ugyanakkor nem olyan mértékben, amely indokolta a volna egy ellene tervezett stratégiai bombatámadást, amely végül be sem következett.
Egyesült Izzólámpa- és Villamossági Rt. (Tungsram) – Újpest
A Tungsram újpesti Váci úti gyárában komoly eredménnyel kecsegtettek a Bay Zoltán vezette lokátor-technikai kísérletek, amelyek fontos célja a légvédelem számára kidolgozott radarok létrehozása volt. Az 1944-re elkészült első két távolfelderítő lokátor a SAS már részt is vett Magyarország légvédelmében.
Egyik elektrotechnikai gyárat sem érte közvetlen bombatámadás.
Danuvia Fegyver- és Gépgyár Rt – Budapest-Zugló
A szövetségesek által helytelenül, de következetesen Danubiának nevezett hadiipari cég gyártotta a sorozatlövő kézifegyvereket, így az 1939M, majd az 1943M Király géppisztolyokat, amelyek 1944 februárjában is gyártás alatt voltak. Itt készültek a repülőgép- és harckocsi géppuskák, amelyek miatt vélhetően fontos lett a gyár a szövetségesek számára.
Bár bombatámadás közvetlenül nem érte a zuglói gyárat, de a sűrűn és nagy szórással bombázott Rákosrendező pályaudvar közelsége miatt a gyár a budafoki pincékben folytatta a munkát. Egy iparügyi jelentés szerint itt az év végéig hozzávetőleg még 4000 géppisztoly készülhetett.
Figyelemre méltó, hogy a Fémáru- Fegyver- és Gépgyár (FFG), a tulajdonképpeni „régi fegyvergyár” nem volt a bombázásra kijelölt célok listáján, holott a magyar és német haderő számára jelentős puska és pisztoly mennyiséget szállítottak. Itt készült a már elavultnak számító közel 2500 darab 1912/31M Schwarzlose géppuska, amelynek felváltására éppen 1944 közepétől került volna sor.
A fegyvergyár éppen a német 1942M nagy tűzgyorsaságú géppuskájának gyártására tette meg az előkészületeket, amikor a július 2-ai bombázás érte. Nem valószínű, hogy a fegyvergyári komplexumot véletlenül érte az a több száz romboló- és gyújtóbomba találat, amely lerombolta az épületeit és a háború végéig megakadályozta a gyártást. A fegyvergyár nem költözött a budapesti pincerendszerek egyikébe sem, mert a támadás után nem volt mit áttelepíteni.
Az FFG érdekeltségi körébe tartozó hatalmas törökbálinti tüzérségi lőszergyárat nem érte bombatámadás.
Ganz és Társa Villamossági Gép- Waggon- és Hajógyár – Újpest
A hatalmas cégcsoport szinte minden nehézipari ágazatban képviseltette magát. Az újpesti gyára a hajógyártás, járműgyártás és egyéb hadiipari tevékenység egyik központja volt. A szeptember 18-ai Északi vasúti híd elleni támadásban kapott találatokat a cég Váci úti gyáregysége.
Felten és Guilleaume Kábel- Sodrony- és Sodronykötélgyár Rt. – Budafok
A kábel- és elektromos vezetékek előállításának központi gyára volt. A Budafoki úti üzemét nem érte bombatalálat.
Dr Wander Gyógyszer- és Tápszergyár Rt. – Kőbánya
A ma is működő Egis gyógyszergyár legnagyobb előd vállalata. Nincs igazán magyarázat arra nézve, hogyan került a bombázandó objektumok listájára, amikor a Chinoin , vagy a Richter Gedeon gyógyszergyárak nem. Ezt a titkot ez idáig nem tudtuk megfejteni.
