Magyar és német vadászrepülők Magyar és német vadászrepülők
A kitelepítés
A különleges műszaki zászlóaljak
A rendőrség szerepe a légoltalomban
Gondoskodás a bombázások károsultjairól
Kórházak légoltalma
Légi riasztási jelzések
Légoltalmi Jelvény
Légoltalom Magyarországon 1944 közepén
Légvédelmi riadó alatti magatartás
Mentés a romok alól
Óvóhelyek építése, típusai
Romeltakarítás
Zimándi Pius István 1944
Bevetések és bombázási célok
Az amerikai és brit bombákról
Az angolszász bombák adatai
A rombolóbombák
Budapest bombázása során alkalmazott amerikai rombolóbombák
Budapest bombázása során alkalmazott brit rombolóbombák
A repeszbombák
A gyújtóbombák
A világító- célmegjelölő bombák
A bombavetés módszerei és a bombázások menete
Mávag-Héja II
[image-slider-1]
Amikor 1939. december 27-én a magyar állam megvásárolt Olaszországból 70 darab Reggiane Re 2000 típusú vadászgépet a Magyar Királyi Honvéd légierő számára, annak gyártási engedélyét is megszerezték. A MÁVAG (Magyar Állami Vagon és Gépgyár) által épített típus több szempontból is különbözött a Reggiane-építésű vadászgépektől. Motorját a Weisz Manfréd Művekben készítették, 4200 méteren elérte a 485 km/h-s sebességet. Fegyverzete két 12,7 mm-es Danuvia/Gebauer géppuska volt.
Első felszállására 1942. október 30-án került sor. 1943-ban százharminchat készült belőle, további 73 követte 1944-ben – 1944. augusztus elsején készült el az utolsó darab ebből a típusból. A legtöbb Héja II-est kiképzési célokra használták, 1942/1943-ban már a keleti fronton is elavultnak számított.
1944 tavaszán a Szolnokon állomásozó 1/1. vadász század és az 1/2. vadász század rendelkezett még ilyen típusokkal. Az angolszász szakirodalomban gyakran tévesen „Raptor” néven fordítják „Hawk” helyett.
Messerschmitt Bf-109
[image-slider-2]
A második világháborúban a Luftwafféban rendszeresített és legnagyobb számban gyártott vadászrepülőgépének története 1926-ig nyúlik vissza. Akkor alakult meg Augsburbgan a Bayerische Flugzeugwerke AG – vagyis a „Bajor Repülőgépgyár”. 1927-ben egy fiatal repülőgép-tervezőt, Willy Messerschmittet nevezték ki a cég vezető tervezőjének. Az ezt követő években az üzem több sikeres könnyűszerkezetű sport- és kereskedelmi célokra alkalmazható típust gyártott. 1933 júliusában benyújtotta jelentkezését egy pályázatra, amely egy új típusú, együléses vadászgépről szólt.
A követelmények előírták, hogy a gép két géppuskával, fejlett rádióberendezéssel, a pilótafülkében oxigén rendszerrel és fűtéssel rendelkezzen, valamint legyen képes fenntartani 20 percig a 400 km/h-s sebességet 6000 m magasságban és így egy órán át képes a levegőben maradni, továbbá csúcsmagassága érje el a 10 000 métert.
A Bayerische Flugzeugwerke 1934 februárjában kapta a megbízást a fejlesztésre, hamarosan elkészült az első Bf-108 (a Bf-109 elődje, amelynek sok technikai újítását a későbbi vadászgépen is alkalmazták), 1935-ben pedig felszállt az első Bf-109, amelyet egy évvel később rendszeresített a Luftwaffe. A gép 1937-ben a spanyol polgárháborúban esett át a tűzkeresztségen. Többször sor került a Bf-109 továbbfejlesztésére, végeredményben közel 33 000 darabot készítettek belőle.
Egyik különleges változata, a Bf-109G-6 a második világháború legnagyobb tömegben gyártott vadászgépe lett, ebből mintegy 12 000 darabot gyártottak. A Me-109G-6-os típusok fegyverzete egy 20 mm-es gépágyú és két MG-131 típusú 13 mm-es géppuska volt.
A győri Magyar Waggon- és Gépgyár repülőgép üzemében a német-magyar egyezmény keretében is készültek Me-109G-6-os típusok.
A magyar gyárban a bombázások kezdetéig 141 gép készült el, amelyből 42 darabot a magyar királyi Honvéd Légierő kapott meg. A bombatámadások időszakában, további 171 gépet szereltek össze, így 1944. július végéig összesen 312 db került átadásra. Ebből összesen közel 100 darabot adhattak át a magyar királyi Honvéd Légierő számára.
Messerschmitt Bf-110
[image-slider-3]
Amikor a ’30-as évek elején Németország új légierejét tervezték, szükségesnek tartották, hogy legyen egy külön kategóriája a kétmotoros és kétüléses „Kampfzerstörer”-eknek (harci romboló vadászgépeknek). 1934-ben kiadták az erre vonatkozó parancsot, hamarosan pedig ezek kifejlesztéséhez a főbb repülőgépgyártók mind kikísérleteztek egy-egy típust. 1935-ben a légügyi vezetés úgy döntött, hogy ne feltétlenül egy gépet kísérletezzenek ki, amely sok feladatot legyen képes ellátni, így kompromisszum alapján a „Kampfzerstörer” koncepcióját ketté választották: ennek alapján a mérnökök feladata az volt, hogy fejlesszenek egy „Schnellbombert” („gyorsbombázót”) és egy „Zerstörert”, vagyis romboló nehéz vadászgépet.
Tisztában voltak vele, hogy a nehézbombázó méreteiből és súlyából adódóan lassabban fog manőverezni, ezt pedig a tűzerő növelésével akarták ellensúlyozni, amit a két darab 20 mm-es gépágyúval és öt 7,92 mm-es géppuskával (amelyből egyet a pilóta mögött helyet foglaló lövész kezelt) sikerült is elérni. Későbbi változatai 2-2 30 mm-es és 30 mm-es gépágyúval és 2 darab 7,92 mm-es géppuskával voltak felszerelve.
Így alakult ki a Bf-110, amelynek első repülés 1936-ra datálható, de csak 1939 áprilisában állították hadrendbe – így nem tudták éles bevetésen tesztelni a spanyol polgárháborúban. Nagy hatótávolság megtételére volt alkalmas, de az 1940-es angliai csata bebizonyította, hogy a Bf-110 c alvariánsa túl lomha ahhoz, hogy megfelelő kísérővadásza lehessen a bombázókötelékeknek, egyszerűen a korai Spitfire és Hurricane típusokkal sem tudta felvenni sikeresen a harcot, így hamarosan a „kísérővadászokat” is Bf 109-eskísérettel indították bevetésre.
A későbbi fejlesztései, a G és a H altípusok a háború későbbi szakaszában (1943—1944-ben) főként az éjszakai vadászszázadokban szolgáltak, ebből kifolyólag az éjszakai bevetéseken, a vadászkíséret nélkül repülő brit bombázókötelékek ellen vetették be azokat.
Messerschmitt Bf-210
[image-slider-4]
Eredetileg a Bf-110-es továbbfejlesztett és több célra használható verziójának szánták, de eleinte nem tudott hozzájárulni a Harmadik Birodalom háborús erőfeszítéseihez. Repülés közben instabil volt, és futóművével is rendszeresek voltak a műszaki problémák, ráadásul ennél a típusnál gyakoriak voltak a balesetek is. Végül 1941-re jutottak el oda, hogy egy, a német légierő számára elfogadható gépet tudtak készíteni.
A magyar légierő vadász- és bombázógép-igénye csak a magyar–német közös gyártással látszott megoldhatónak. A német fél 1941 tavaszán hajlandó volt átadni a Messerschmitt „Me 109-G” vadászgép, valamint a bombázóként is használható „Me-210” csatarepülőgép licencét. Az első megállapodás értelmében a Magyarországon gyártandó típusonként 900-900 darab gép mennyiség 2:1 arányban oszlott meg a német és magyar légierő között. A gyártáshoz a német fél kezdeti alkatrész-szállításai mellett a magyar fél vállalta, hogy mielőbb áttérnek a teljes hazai gyártásra.
A Messerschmitt Bf-210 gépek gyártására a Csepel-szigeti Szigetszentmiklóson (akkori nevén Horthy-liget) 1941-ben megalapították a Dunai Repülőgépgyárat
Az angolszász stratégiai légitámadások hatására megnövekedett a magyar légierő vadászgép-igénye. Ennek kielégítésére a Horthy-ligeti gyár termelését Bf-109-G vadászgépekre, illetve részben Ju-52 szállítógépek gyártására kívánták átállítani, így a Me-210 típus gyártását leállították. A bombázások rombolásai arra kényszerítették az üzemet, hogy az összeszerelést az arra kijelölt kőbányai- és nagytétényi barlangrendszerekben folytassa. Magyarországon a Bf-210 típusból 1942-1944 között 272 db készült, a Luftwaffe ebből 110 darabot kapott, a többi került a magyar légierő szolgálatába – így 1944 áprilisára az 5/1. éjszakai vadász század, a Repülő Kísérleti Intézet és a Repülő Átvételi Bizottság is rendelkezett ilyen típusokkal. A Dunai Repülőgépgyárban készített típusok fegyverzete 2-2 darab, 20 mm-es gépágyú, 13 mm-es, illetve 7,92 mm-es géppuska voltak.
Messerschmitt Bf-410
[image-slider-5]
Ezt a többfeladatú nehézvadászt a Me-210-esből fejlesztették ki, összességében egy minden funkció ellátására alkalmas gépet alkottak, amely – a korábbi konstrukció hiányosságait és gyengeségeit kiküszöbölve – sikeresebb is volt elődjénél. Ennek prototípusa. 1942 őszén repült először. 1943—1944 folyamán közel 1200 darabot készítettek belőle.
A fejlesztéseknek köszönhetően alkalmas volt felderítésre, ugyanakkor az angolszász bombázók levadászására is. A Magyar Királyi Honvéd Légierő ilyen típusokkal nem rendelkezett, Magyarország légterében a Luftwaffe – kifejezetten éjszakai – vadászkötelékeiben jelentek meg. Jelentős tűzerőt biztosított számukra a négy darab 20 mm-es gépágyú, illetve 2-2 7,92 mm-es és 13 mm-es géppuska.
Focke Wulf-190
[image-slider-6]
Ezt az együléses vadászgépet már a II. világháború kitörése előtt kifejlesztették, mégis egészen 1941 elejéig ismeretlen volt a szövetségesek előtt. Kurt Tank fejlesztése olyannyira felülmúlta minden téren az akkor RAF-ben jellemzően rendszeresített Spitfire V-öt, hogy az RAF vezetése úgy érezhette, a Luftwaffe nem csak létszám, de technikai előnyre is szert tett.
Egy Fw-190 1942 júniusában Angliában végzett kényszerleszállást, a britek ezután tudták jobban tanulmányozni a gépet. A britek úgy értékelték, hogy jobb, mint ahogy arra előzetesen számítottak. Gyorsabb, mint bármelyik addig rendszeresített szövetséges vadászgép, amely kiváló manőverező képességgel és megbízható nehézfegyverezettel rendelkezett. A Magyarország légterében gyakori A-8 változata 6 darab 20 mm-es gépágyúval és 2 darab 13 mm-es géppuskával volt felszerelve, így okkal nevezték nehéz vadásznak.
A pilótának nagyon jó kilátása volt a pilótafülkéből, az ellenfelek számára rendkívül kis célpontnak számított, ezeken a tulajdonságokon túl, könnyű és stabil vázzal rendelkezett. Később más funkcióval rendelkező változata készült, bombateher vagy torpedók szállítására egyaránt alkalmasnak bizonyult, így készült belőle vadászgép és vadászbombázó is. Egyes vélemények szerint az amerikai P-51-es Mustangok megjelenéséig ez a gép uralta Európa légterét.
A magyar királyi Honvéd Légierő csak 1944 októberétől a Fw-190F-8 altípusból kapott összesen 36 darabot, így a Budapestet ért angolszász stratégiai bombázások időszakában csak német felségjelzéssel ellátott Focke Wulf gépek voltak Magyarország légterében. Az összes altípusát egybevetve a Focke-Wulf Fw 190-esből 20 000 darabot gyártottak – sőt a francia légierőnek a háború után további 65-öt készítettek.
JU-88
[image-slider-7]
Valószínűleg a repülés története során nem készült még ennyi változatban, ilyen sok célra felhasználható géptípus – leszámítva britek „Mosquito-ját”, mint a Junkers cég által gyártott kétmotoros közepes bombázógép, a Ju-88. Jóval a világháború előtt készítették első darabjait, amelyek ekkor még civil célokat szolgáltak.
Az ezekből tovább fejlesztett bombázókat 1939-ben állították hadrendbe, így már a lengyelországi hadjáratban is megjelentek. A félelmetes bombaterhet (maximum 3000 kg) és az általános jó hajtómű teljesítményt némiképpen rontotta a nem megfelelő védelmi fegyverzete.
Később megteremtették az alapokat a továbbfejlesztett változatokhoz, növelték a bombaterhet és a fegyverzet tűzerejét. Az éjszakai vadászszázadoknál szolgáló Ju-88G típusban 4, vagy 6 darab 20 mm-es gépágyú és egy 13 mm-es géppuska volt - utóbbit a pilóta mögött ülő lövész kezelt.
Szerkezetileg egy kiváló konstrukciót készítettek, amely hatalmas üzemanyag-kapacitással és nagy teherbíró képességgel rendelkezett, ugyanakkor ez nem rontott annyit a teljesítményén, mint a hasonló fejlesztéseket követően a Dornier és Heinkel gyártmányú bombázók esetében. Sőt, a BMW motoroknak köszönhetően akkora sebességet tudott elérni, amivel a korabeli vadászgépekkel szemben is fel tudta venni a versenyt.
Bombázáson túl alkalmazták felderítésre, felszerelés- és légideszant szállításra is. Később, 1944-1945-ben jelentek meg éjszakai vadász változatai – a már említett „G”-széria -, amelyek több éjszakai szövetséges bombázót semmisítettek meg Európa légterében, mint az összes többi német vadászgép típus együttvéve.
Mindent egybevetve, a Ju-88-asok összes verzióját számítva 14 980 darab készült ezekből a háború alatt, az éjszakai vadászok száma ebből 4206 volt. Továbbfejlesztett változataiból készültek a nagyobb teljesítményre képes Ju-188-asok és a Ju-388-asok.
Dornier Do-217
.jpg)
.jpg)
